Kapcsolat: striker@striker.hu

Legújabb tartalmak

Jelenlegi hely

Hibaüzenet

Notice: Undefined offset: 1 counter_get_browser() függvényben (/web/striker/domains/www.striker.hu/html/sites/all/modules/counter/counter.lib.inc 70 sor).

Apus

Nagyapám neve a családban Apus volt. Kicsit megfelejtkeztem a születésnapjáról, s ezt ő mindig is nehezményezte, mondván, hogy rendben van ez a nagy karácsonyi készülődés, dehát azért őróla se kellene megfeledkezni. Mert december 23-ikán született, s így efelett mindig átsiklott a család, most én is. Ő maga rendszerető, az ügyeket kézben tartó ember volt, nem tehetett róla, hogy már ő is slampos bürökráciába született. Ennek egyik példája ez a székesfőváros tanácsa által kiállított, budapesti illetőségét bizonyító okirat 1915-ből, épp 100 évvel ezelőttről.

Neve fent, még helyesen, Striker Sándor, ahogy megszületésekor 1869-ben Vágújhelyen elírták, testvérei közül egyedül neki kihagyva a nevéből a "c"-ét. De néhány sorral lejjebb ugyanezen a budapesti dokumentumon már mégis Stricker Sándor. Kit érdekelt. Azután már csak ő tudhatta, hogy mennyi bélyeget meg illetéket fizetett be és kapott vissza.azzal a bizonyos 1 db. okmánnyal együtt, hiszen a nyomtatvány egy részét kihúzták, más részét átírták. De a kiadmányozó tanácsnok-helyettesító szignója bizony imponáló.

Nem találkoztam már vele, azonban a születésemre egy mackót küldött, aki még mindig megvan, de már nem engedi, hogy lefényképezzem. Így, mivel Apus a legkisebb fiával, későbbi apámmal a legszívesebben sakkozással töltötte az időt, ezzel a képpel emlékezem meg róla születése 146-ik évfordulóján. Mögöttük felesége - nagyanyám - Strikerné dr. Polányi Laura.