Kristály-szerkezet és homokbucka - egy hibernált alternatíva

Amikor egy társadalom a saját múltja felé halad, előkerülhetnek, s ezért előkerülnek sok évtizeddel korábbi gondolatmenetek. Kiszakadtak belőlünk annak idején, egy meghaladható jelen reményében. Így harminc éve a stabil jogállam hiányának kulturális következményeiről.

„A törvény hű képe az adott társadalom állapotának, hiszen annak zavartalan működését célozta biztosítani. A társadalmi változásokat rendszerint a törvények megváltoztatása követi, így mondhatjuk azt, hogy az emberiség története nem a törvényekből, hanem azok változásából érthető meg. Az új törvény egy destabilizációs folyamatot zár le. A törvények változásának gyakorisága tehát mutatója lehet egy társadalmi szerkezet stabilitásának illetve változékonyságának. Ismét két végpontot említünk, az angol jogalkotást vetve össze a magyar jogi hagyománnyal. A sok esetben évszázados eseteket is számon tartó angol precedens‑jog hűen tükrözi, hogy az ország társadalmi szerkezete szinte az alkotmányos monarchia bevezetése óta változatlan, míg Magyarország változó alkotmányain végigtekintve követhetjük az elmúlt másfélszáz év államforma‑ és rendszerváltásait.

A törvények gyakori változása azonban éppen azok törvény‑jellegét kérdőjelezi meg, s az egyént benső, öröknek vélt törvények követésére késztetheti. A jogtudomány így más szempontból adja meg az erkölcs‑központúság, a kategorikus imperatívusz szem előtt tartásának társadalmi kontextusból fakadó okait. ...

A ... törvény‑változások gyakoriságuknak megfelelően eltérő terheket rónak a személyiségre. A sűrű társadalmi szerkezetváltások nem teszik lehetővé a társadalom stabilizálódását, kikristályosodását, s ha túlontúl gyakoriak, fokozatosan egy homokszerű társadalmi szerkezet jön létre, melyben a kapcsolatok tisztázatlanok, a fent és lent véletlenszerű, az identitás tisztázása nehéz, s a társadalom nem biztosít kristályszerkezet‑szerű, kiismerhető és biztos védelmet tagjai számára. Így azok saját maguk kénytelenek – mint ’homokszemcsék’ – minden adott társadalmi érintkezés esetén újrateremteni viszonyrendszerüket és biztonságukat. Ez jelentős terhet ró a személyiségre, s ugyanakkor megérleli benne a társadalom viszonyrendszerének tisztázására, kikristályosítására való törekvést. Ezt kezdheti erkölcsi útmutatók írásával, akár vers formájában is. (Szózat, A XIX. század költői, A muszáj Herkules, A Dunánál, Egy mondat a zsarnokságról, Még nem elég, stb.) Teheti olyan intézmények létesítésével, melyek körül a kikristályosodás megindulhat (Nemzeti Casino, egyletek és egyesületek, NÉKOSZ, stb.), vagy szociográfiai sorozat valóságfeltáró munkájával (népi írók), esetleg tevékenységre, életmódra tett javaslattal (táncház, biokultúra). E kezdeményezéseknek jellegzetes vonásuk, hogy közvetett céljuk voltaképpen fontosabb s elsődlegesebb, mint maga a tevékenység: az eszme a versnél, a társadalmi élet a kártyázásnál vagy táncolásnál, stb. E bonyolult, közvetett cselekvésrendszer tehát egyben új problémákat is felvet, hiszen a mindig tulajdonképpen önmagától eltérő cél elérésének igazolása csak önmaguktól különböző mércékkel mérhető s ez újrateremti a tisztázatlan viszonyokat.”

  (Striker S.: Madách a komparatív filozófia tükrében,

Szakdolgozat, filozófia kiegészítő szak, 1986, 84-86. old.)

Oktatási-felnőtt tanulási kérdések kapcsán merült fel a napokban az egyik órán, melynek tárgya az volt, hogy miként sikerült ötvözni a nemzeti-kulturális hagyományokat és a technikai-gazdasági modernizációt Japánban 1945 után – s hogy vajon mi itt Magyarországon a társadalmi kikristályosodás és a homokbucka-kultúra alternatívája között hol tartunk 1990 óta.