NAPLÓ - 1977. augusztus 12.

(A Napló további részei a keresőablakba naplo szót írva és a keresésre kattintva megjelennek.)

"Egyetlen embert, egyetlen címet ismert Nagy-Britanniában. Egy welszi srácot, akit egyetemista korában ismert meg, Nándi húga hozta be a társaságukba. Hamarosan együtt fociztak, kirándultak, és mivel Chris is folyton futott, hát együtt futottak mindenütt, ahová a terepmunkák vetették a szociálantropológiai doktoriját író Christ. Most, hogy nem volt útlevele, mégiscsak át kellett beszélnie a dolgokat valakivel, aki ismerte Kelet-Európát. Amennyire csak lehetett, kiment London nyugati végébe, és elkezdett stoppolni Wales felé.

NAPLÓ

Cwmbran                    Aug. 12.

    pontosan este hétkor

Persze a lányok akkor eltűntek.

Most itt vagyok Chrisék házában Walesben.

Nem írtam még a Croyd családról és Ingéről sem. Mr. Croyd, sőt Sir Croyd nyugdíjba­ vonult újságíró, nagy, morgós, keményarcú, inkább durva arcú medve. Nagyon kedves volt, mindig megkérdez­te, van‑e pénzem, figyelmeztetett, hogy ne fárasszam agyon magam és bármikor jöjjek haza napközben. Mrs, sőt Lady Croyd nagyon kedves, nem szép ha megírom róla, hogy az alsó fogsora a felső előtt volt, tehát az arckifejezése nem volt valami meleg. De nagyon szívélyesek és közvetlenek voltak, ugyanakkor nem bizalmasko­dók egyáltalán. Külsejük alapján rém barátságtalan embereknek vélhettem volna őket – mások itt külsőleg az em­berek, mint ahogy az otthoniaknál megszoktam.

A fiuk, Rick Croyd történelmet tanult Oxfordban és utána az NSzK‑ba ment tanulni és dolgozni. A nővére levelezett egy német lánnyal, akivel gondolom, hogy megismerkedett ő is, olyannyira, hogy feleségül vette

Ingét, akivel nagyon jóba lettem. Inge tanítónő és így egyhamar a tanítás problé­máiról és a gyerekekről tudtunk be­szélget­ni. Az is igaz, hogy ő 2000 márkát keres, míg én kb. 2000 forintot fogok, dehát nem erről beszélgettünk leginkább. Leve­títettem a diáimat, másnap ők vetítették az övéket. Este Rick felolvasott egy fejezetet a Micimackóból, egyébként pedig elolvastatták velem a 1066 and All That című könyvet. Mindenkinek ajánlom.

Köszönöm az életnek, hogy kedves emberek közé vezetett. Köszönöm a sorsomnak, köszönöm a kiszámíthatatlan világnak, hogy megsegít életemben.

Megérkeztem stoppal Cwmbranba úgy, hogy a fiú felhozott a házig egyvégtében a sztráda bejáratától, úgy, hogy közben megvendé­gelt – és itt nem tudom, hogy maradhattam volna talán, hiszem a szülők azt se tudták, hogy ki vagyok, úgy nézett ki, hogy vissza kell fordulnom Londonba, de megjött Chris, számukra is teljesen váratlanul! Nem tudom, hol áldozzak az isteneknek, hogy ilyen kedvesek hozzám.

Talán mert engedelmeskedek nekik, engedelmeskedek a Tör­vénynek vagy az Igaz Útnak, a Tao‑nak vagy bárminek – talán ezért kímél meg az élet a szenvedésektől.

           Mint egy súlyos palást,

           Úgy borul rám az élet.

 Hajnali (nekem) 3/4 7

Nyomasztó álmom volt. Claire minden jelzés nélkül megérkezett Magyarországra, de valahová vidékre ment. Annyi év után ez tök érthetetlen volt, iszonyú dühös lettem. Mindenáron találkozni akartam vele, de ő Balatonszepezdre ment. Megpróbáltam felhívni telefonon, de valaki mással beszélt, miközben a telefonon velem. Mintha egy idősebb férfi lett volna még ott.

Nem akartam belenyugodni, mindenáron találkozni akartam vele. Kimentem a kony­hába, ugyanis a nagyszobából telefonáltam. Úgy döntöttem, hogy csütörtökön lemegyek Szepezdre és találkozom Claire‑rel. Törve, de mintha beszélt volna magyarul. Nagyon dühösen beleegye­zett, szinte kiabált és szevasz‑szal búcsúzott. Táviratozni akartam, hogy akkor nem megyek.

Itt függőben maradt az álom, felébredtem. Az utolsó gon­dolatom az volt, hogy nem táviratozok, mert hát miattam jött Claire Magyaror­szágra és nem érdekelnek mindenféle fickók – és hogy vitám lesz erről Claire‑rel.

Hát zaklatott agyam ezt hozta ki belőlem – most várom a valóságot, ezt a valóságot – úgylátszik 1974 óta a bele‑nem-nyugvás is kialakult bennem, és ha kis megingással is, de megjelent a döntés motívuma, akárcsak mint válasz a külvilág esemé­nyeire."