Kapcsolat: striker@striker.hu

Legújabb tartalmak

Jelenlegi hely

NAPLÓ - 1977. augusztus 21.

(A Napló további részei a keresőablakba naplo szót írva és a keresésre kattintva megjelennek.)
 
 
Az utóbbi időben Pault érdekelni kezdte, hogy Édua miért megy esténként ilyen szorgalmasan a Géphez. Ilyenkor ő kondizni szokott vagy már aludt, és mivel csak a hálószobákban meg a közös étkezőben lehetett filmeket nézni, ez a múltkeresgélés őt nem annyira érdekelte. De ma este úgy gondolta, hogy valahogy csak kibírja – a Gépállásban amúgy is két kommunikációs pilótaszék volt, hogy a hosszabb vagy bonyolultabb feladatokat ketten hajthassák végre.
- Kapcsold be – szólt Éduának, mikor elhelyezkedtek az ülésekben. A fátyolos hang elkezdte a szöveg  felolvasását.
- Te ezt szoktad hallgatni? – kérdezte nevetve Paul.
- Igen – mondta kicsit kelletlenül Édua – mondtam már, hogy ilyen! Na, maradj már csöndben.
 
És elindította újra.
 
 
NAPLÓ
 
„Leicester Square                        Aug 21.
  3/4 3‑kor
 
Jót aludtam és jót reggeliztem a szállón, aztán kellett egy kicsit takarítani, mert min­denkire kiosztanak egy kis munkát.
 
Délelőtt elmentem a Petycoat (?) Lane‑re, embertelen tömeg volt, itt is majdnem meg­ismerkedtem két olasz lánnyal, akik közül az egyik nagyon helyes volt, szép barna hajjal. Egy ideig mentem is utánuk, sőt megkérdeztem, hogy merre van a Tower, amit kitűnően tudtam, de aztán egyedül mentem oda. Az is igaz, hogy mit tesz isten aztán ők is odajöttek és köszöntünk egymás­nak (a helyesebbel), dehát elment a kedvem a koslatástól.
 
Ezérthát eljöttem a Leicester Square‑re, ahol előbb fel­vettem a küzdelmet az autóveze­tő‑automatával. 2,5 volt a juta­lomidő, az addigi rekord pedig 1,36. Igaz tizenöt próbálko­zásba került, míg 1,72‑ről feljutottam 2,94‑ig és azután a jutalomi­dőben 3,61‑ig, de most hogy visszamentem, még mindig én tartom a rekordot és csináltam tartós 2,32‑2,37‑et (A 2,94 előtt 2,45 volt a legjobbam.)
 
Most pedig megyek és megnézem Fellini Casanová-ját, ha a sors közbe nem szól.
 
 
 1/4 7‑kor ugyanott
 
Nem szólt közbe.
 
Szép, napsütéses, hűvös őszi este van. Előttem egy vak néni fordítja arcát a Nap felé és mindig nagyon messze néz.
 
Vele szemben ülök, háttal az el‑eltűnő, melegítő napfény­nek.
 
Még a film előtt hallgattam itt egy egyszemélyes zenekart, kis kocsiban ülő idős férfit, aki erősítőbe harmonikázott, a lábával dobolt és cintányérozott, az egyik kezével egy bábut beszéltetett, a másikkal vagy hegedűt pengetett, vagy egy fém­pengével zenélt. Nagyon jó volt hallgatni, minden adományt megköszönt a bábuval és nem játszott durván.
 
A film egy kicsit az Édes élet és a 8 és 1/2 folytatása, a félreértett és önmagát félre­értő művész alakja újból, de a szerelem, az erotika itt a legkeserűbb a Fellini filmek közül. Már Pasolinit közelíti.
 
Két jelenet példának: Casanovát szerelmi párbaj elé állít­ják, egy szolgalegény ellen kell adott idő alatt többször sze­relmesked­nie nyílt színen, mint ahogy a Satyricon‑ban is. A legény párja az a lány, aki a legényt kiválasztotta, és így teljességgel átadja magát a szere­lemnek. Casanova partneréül egy szép lányt választ, aki nem gyönyört, csak szégyent érez és mutat. Mégis ő győz, partnere szégyenében eltakarja magát, míg a másik lány elkesere­dett vággyal akarja a szolgalegényt még. A művészet legyőzte itt a természetest, teljesít­ménnyé változtat­ta a gyönyört.
 
A másik példa, hogy Casanova egy babával, egy Kempelen Farkas‑féle élő bábuval kezd ki, és végül szerelmeskednek is.
 
Hogy ez milyen fontos, azt az is mutatja, hogy a végső jelenetben, mikor az öreg Casanova emlékezetében szer­tefoszlanak, elfutnak a szép élmények, csak ez marad meg, ez a zárókép – ahogy a bábuval táncol.
 
Újabb erős motívum a lovaskocsi (itt hintó), persze van óriásnő, körhinta, óriás‑el­süllyedő szobor (mégpedig a film elején), hóesés, köd és tenger – de itt a tenger műtenger, hullámzó fényes műanyag‑ponyva.
 
Hogyan tovább, Fellini? Talán nem olasz lesz a legközeleb­bi hős, hiszen az Édes élet-ben megmutatta az olasz társadalmat, a 8 és 1/2‑ben megmutatta az egyénben, a Rómá­-ban a 70‑es éve­kben, a Satyricon-ban bemutatta az antik hagyományban, az Amar­cord-ban megmutatta a forrásokat önmagában és ebben pedig a reneszánsz itáliai korban, sőt, körbe­vitte Európában, még magyar nemes is van benne. Pedig Fellini nem nagyon mozdul ki filmjei­ben Olaszor­szágból.
 
Talán erre megy majd tovább: vagy nem olasz lesz a fősze­replő, vagy nem Olaszor­szágban játszódik, olasz hőssel. Az idő pedig talán időn kívüli, tehát jövő idő lesz. De nem csodálkoz­nék, ha egy "primitív" törzs közé vinne, egy varázslót bemutat­va, aki mindig valami nagyot akar, de a sikerre való tekintet­tel megmarad a varázslat szintjén, vagy u­gyanez az őskorban, a sziklarajzoló művésszel.
 
Különben két kissé száraz magyar lány ült mögöttem, kifelé menet találgatták, miről szólhatott a film. Nem mintha az én magyarázatom lenne az egyetlen magyarázat, de nekem ezt jelen­tette.
 
Visszamentem, a rekordom még fennáll. Kezd hűvösödni, még a magányt se érzi az ember, ha egyszerűen fázik.
 
Azért jólesik, hogy az egyik padról néz engem egy szép szőke lány, dehát a fiújával van.
 
Ideje indulni valamerre.”
 
------------
 
- Ilyen régi autovezetés-cuccot letöltöttél már? Fent van a Gépben?
- Tessék? - kérdezett vissza Édua.
Paul megismételte a kérdését.
- Nem, eddig eszembe se jutott – válaszolta a lány elgondolkodva – de megkereshetjük …
- Mennyit írt csajokról ez a krapek, észrevetted?
- Persze, ez természetes, hát egyedül volt – válaszolta Édua – de engem inkább az érdekel, hogy ez az okostojás tényleg olyan gógyis volt-e.
- Gógyis? – kérdezett vissza Paul – milyen idétlen szavakat használsz, biztos abban a korban találtad.
- Igen, azt jelenti az is, hogy okostojás – magyarázta a lány. – Várjál, meg is nézem!
- Mit? Nem megyünk már inkább aludni?
- Nem figyeltél eléggé, édesem! Itt pont olyasmi van, amit csak mi ellenőrizhetünk – a lány elkezdett keresgélni a Gépben.
 
Beütötte, hogy „Fellini” meg hogy „filmográfia”.
 
- Nem hallottad? A naplójában arra tippelt, hogy mi lesz ennek a rendezőnek a következő filmje. Most visszanézhetünk a jövőbe helyette. Várj csak, itt vannak: Fellini: Casanova (1976)... Zenekari próba (1978), meg A nők városa (1980). Ez a kettő jött utána.
 
Édua gyorsan darálta maga elé a filmekről írt összefoglalókat, mert nem akarta feltartani Pault. Az első úgy tűnt a Gép leírása szerint, hogy ’a németes kiejtéssel beszélő’ karmester meg a zenekar konfliktusáról szól, a második, A nők városa meg egy elképzelt, álomszerű fantázia-világról. Hogy is volt a Naplóban? „vagy nem olasz lesz a fősze­replő, vagy nem Olaszor­szágban játszódik, olasz hőssel. Az idő pedig talán időn kívüli, tehát jövő idő lesz.”
 
- Jössz már? – kérdezte Paul.
- Igen, csak lekapcsolom a Gépet. – felelte elgondolkodva a lány.