NAPLÓ - 1977. augusztus 22.

(A Napló további részei a keresőablakba naplo szót írva és a keresésre kattintva megjelennek.)

A Gépben persze lehetett fényképek után is kutatni – Édua már korábban rájuk is keresett, így láthatta a napló szerzőjét gyerekkorától időskoráig, valaki még a temetéséről is feltett képet, úgyhogy azt is látta, meddig élt.  Megtalálta a középiskolai osztályképét is, ahol felbukkant az egyik lány, aki szerepelt a történetben. Róla kiderült a feltöltött anyagokból, hogy később filmeket csinált meg könyveket írt. Nándit is megtalálta, aki divattervező lett, és fiatalon még imponálóan férfiasan nézett ki, ám aztán nem élt sokáig, ötven valahány évesen meghalt. Talált egy nagyobb levélcsomagot is, de nem tudta elolvasni őket, mert valami ismeretlen algoritmussal voltak összecsomagolva, amit a Gép nem engedett megnyitni. A lány ezt nem is értette, egy addig még nem tapasztalt hibakódot kapott minden próbálkozáskor, de nem akarta véletlenül letiltatni vagy pláne letörölni az egész csomagot, úgyhogy úgy döntött, egyelőre leáll a levél-kibontási kísérletekkel.

NAPLÓ

„London, Huntingdon Road                Augusztus 22.

Néhány nap múlva ideköltözöm. Most a kertecskében ülök, bárányfelhősből birkafel­hőssé alakuló ég alatt, és bent készül a vacsora.

Most jöttem meg a postáról, ahol Pagonyi levele várt, merthát egyszerre írtunk egymás­nak.

Annyira örültem a levelének, hogy ide már alig tudok valamit írni, merthogy persze azonnal válaszoltam neki, jó hosszan. Mint egy gyerek, olyan boldog voltam, és még most is olyan jó. Tatjána levelet írt nekem, ugye? Emlékszem, ezt akartam azon az oroszórán harmadik gimiben. Hogy ő, aki szerint ma már a lányok mind ilyenek, ő kezdjen, ő írjon. Késett vagy hét évet a levél, és most se arról szól, hogy én vagyok az ő Anyeginje, dehát olyan agresszív defenzí­vában voltam eddig, hogy nem lehet ezen csodál­kozni.

Érdekes, hogy én Magyarországtól várom, hogy hiányozzak neki, hogy próbáljon megtartani, dehát szarnak a fejemre.

Persze, az emberek a fontosak, tudom. De Janka volt az egyetlen, aki tollat vett a ke­zébe, mint egy őrült, és expressz írt! Expressz! Te jó isten, mennyire tud szeretni, ha nekem expressz írt.

Jaj, jaj Janka, majd elviszlek bevásárolni, hogy valami állati jó ruhában legyél slampos. Ugye megvan még a kabát? biztos eszedbe jut, talán fel is veszed, amilyen marha vagy. Tényleg, növesztetted is a hajad, nem is tudom, most milyen.

És Kincsőé is. Ugye, már jó hosszú. Ne félj majd írok neked is, fel ne húzd az orrod.

Nem lenne elég nekem egy tucat postagalamb se.

Még az ég is visszabárányosodik. Különben jókedvemben hazafelé a földalattin sze­mezni kezdtem egy lánnyal, egyre vidámabban és elhatároztam, hogy az újságomon rande­vúra hívom, vagyishogy odaadom az újságomat a dátummal. Amilyen pechem volt, ő is itt szállt le, de azért odaadtam az újságot, de visszaadta, hogy nem ér rá. Úgyhogy idéztem az újságbeli ho­roszkópomat, miszerint holnap ne lányokkal foglalkozzak, hanem erősítsem meg anyagi helyzetemet, és megígértem neki, hogy ezek szerint ezt fogom tenni.

És elbúcsúztunk. És persze fél perc múlva rám dudált egy autó, mert majdnem elütött, ahogy átmentem – a lány persze látta, mert mögöttem jött.

Na ennyit London nevezetességeiről. Most tehát egy kipár­názott nyugágyban fagyosko­dok a kertben és málnaszőrt iszom, ami voltakép­pen feketeribizli vagymi‑szőr. Blackberry­szőr. Vagyis: Sir Black­berry.

És erről mit sem sejtő repülőgépek húznak el felettem. Jól megy a sorom, egyszóval. Egyébként Janka levele egy szuper‑levél, így megcímezve:

           X. Y.

            Y. X.

          Main Post No1

          poste restante

          London

          England

Egy bélyeg függőlegesen, kettő vízszintesen, egy fejjel lefelé. Hátul három pecsét, elől két pecsét plusz Légiposta és Expressz. És három nap alatt itt volt, de 16‑án én épp itt voltam Chris‑szel, úgy látszik a levél pár órával később jött! Baromi.

És megjegyzem az égen rózsaszínű felhők úsznak, amit a Családi kör című versben is olvasni lehet, de engem hetedikben vagy hatodikban (?) kinevettek, amikor az elemzés tájleírás részénél jelentkeztem, és mondtam, hogy az ég pedig rózsaszínű.

Mert – mondta Jelenics Margit néni – az csak a szerel­mespár szemében rózsafelhős ég, ó bizony. Hát itt most nekem privát rózsafelhős egem volt (mert akkor annyira kinevettek, hogy rosszul­ esett). Persze, nekik volt igazuk és én sajnos azóta se értem az irodalmat úgy, ahogy egy irodalmárnak kel­lene, és én önmagamat továbbra is önmagammal mérem. Pa­gonyi Janka a mindenséggel mérd magad!”