Kapcsolat: striker@striker.hu

Legújabb tartalmak

Jelenlegi hely

NAPLÓ - 1977. augusztus 28.

(A Napló további részei a keresőablakba naplo szót írva és a keresésre kattintva megjelennek.)
 
 
 
"Ezekben a napokban Fionáék már hazaérkeztek a nyaralásukból, úgyhogy hozzájuk költözött. Fiona anyja ismerőse, tulajdonképpen angol szervező-partnere volt egy tudományos konferenciákkal foglalkozó nemzetközi szervezetben, az anyjának Magyarországon ez volt a főfoglalkozású munkája. Az ő útjának egyik célja is a nyelvtanulás volt – a szülei több nyelven beszéltek, ő meg valahogy kínlódott ezzel. Végig orosz tagozatra járt, de ez volt a leggyengébb tárgya, németet külön tanult hetente kétszer, de az is mértékkel ragadt rá, angolból meg majdnem negyvened magával tanult a gimiben, úgyhogy ott szökőévenként kellett beszélni. Körülbelül egy nyelviskolai angol-tanfolyamon döntötte el, hogy ki kell jönnie – akkor már levelezett Claire-rel, és megpróbált beleerősíteni az angoljába, de az első padokban ülő nyugdíjas nénik mellett két hétig nem tudott labdába rúgni azon túl, hogy az első órán megmondta a nevét, úgyhogy azt feladta. És amikor fél napig szótározva próbálta felfogni egy D.H. Lawrence könyv első másfél oldalát úgy döntött, hogy ennél határozottabb lépésre van szüksége.
 
Fiona és George szerencsére szépen beszéltek angolul. Fiona eredetileg tanítónő volt, George meg postás és adóellenőr – na ezt, hogy „taxman” a Beatlestől már ismerte, és most végre látott egyet élőben. George pedig nem akármilyen látvány volt: az idős Hemingway másfélszeres változata. Pirospozsgás arccal, hófehér körszakállal és legalább 48-as lábméretével lerítt róla az egykori áthatolhatatlan középhátvéd, és kiderült, hogy valóban az is volt. Hátizsákkal és bakancsban hozták haza londoni konyhakertjükből a zöldségeket, és a spejz tele volt befőttekkel, lekvárokkal és gyümölcsborokkal. Az első közös vacsoránál néhány falatot hagyott volna a tányérján, amit George egy „valóban nem akarod megenni?” kérdés után jóízűen elfogyasztott. Járt nekik a Morning Star, az angol kommunista párt lapja, amit ő valahogy elég avíttasnak érzett. A nappalijuk zsúfolt könyvespolcán mindenféle klasszikus ott volt angol fordításban, köztük orosz irodalom is, de George már annál a bizonyos első vacsoránál lemondóan ciccegett a fogpiszkálója mellől, amikor 1956 szóba jött - jobbat vártak.
 
 
NAPLÓ
 
 
Este 11‑kor           Vasárnap    Augusztus 28.
 
 
Két versszak az Anyeginből, angolul.
 
 
8/10‑11
 
          Blesséd is he who could be merry
         And young in youth; blesséd is he
         Who ripened, like good port or sherry
         As years went by, and readily
         Grew wordly‑wise as life grew chilly,
         Gave up his dreams as wild and silly:
         At twenty to the fashion bred,
         At thirty profitably wed,
         Quite free of all his debts at 50,
         Obtaining, with himself to thank,
         First glory, and then wealth and rank,
         All in good time, serene and thrifty ‑
         Of whom 'twas said throughout his span:
         X. is an admirable man.
 
         But oh, how deeply we must rue it,
         That youth was given us in vain,
         That we were hourly faithless to it,
         And that it cheated us again;
         That our bright pristine hopes grew battered,
         Our freshest dreams grew sear, and scattered
         Like leaves in wet autumn stray,
         Wind‑tossed, and all too soon decay.
         It's maddening to see before you
         A vow of dinners, dull and sure,
         Find life a function to endure,
         Go with the solemn folk Who bore you,
         For all their views and passions not,
         At heart, giving a single jot.
 
 
Anyegin 24 éves, mikor visszautasítja Tatjanát: akkor már kiábrándult teljesen, és 26, mikor újra találkoznak.
 
Hol tartok én? 24 évesen hova engedem elrohanni az életem?
Milyen jó, hogy eljöttem.
 
Soha nem leszek erősebb, egészségesebb, soha nem lesz több energiám semmire – hát ezzel kell gazdálkodnom. Nem várni, gyerünk elő mindennel, olvasni, írni, zenélni, raj­zolni, nézni, beszívni mindent.
 
Valahol itt ragyog az ifjúságom, a rohadt életbe, lássam hát! Igen, most olyan vagyok mint a vas – de élek és nagyon hideg van. Ha megszeretek valakit, az életem rádupláz magán­nyal, sőt inkább csak néha‑néha enged kitörnöm egy ölelésre.
 
Úgy vágyom megint ölelni. Itt nincs kézfogás se, hetek óta nem értem jóformán ember­hez. Talán nem tényleg, de így érzem. Szagok, testek mennek el mellettem – érezted‑e már, hogy olyan űr van körülötted, hogy bármerre ütsz, nyúlsz, szétnyílik a világ és a puszta semmibe érsz csak?
 
Nyugodj meg."