NAPLÓ - 1977. augusztus 3.

(A Napló további részei a keresőablakba naplo szót írva és a keresésre kattintva megjelennek.)

NAPLÓ

 „London, a Temzén               Augusztus 3.

 délelőtt 1/4 12‑kor

London a legrondább város, amit eddig láttam ‑ legalábbis amit eddig láttam belőle. Büdös, koszos és zajos, az épületek olyan alaktalan keveredésével ami elviselhetetlen. Baromi forgalom és visszataszító fekete taxik a háború utáni évek stílusából.

Főleg a stíluskeveredés iszonyú, nem csodálom a nagy parko­kat, időnként biztos oda kell menekülni.

A Temze piszkosabb mint a Duna, a rakpartja is ritka barátság­talan, a hidak fantáziát­lanok. A város fekvése sem jó, egyébként a Duna és a Duna‑hidak szebbek a bécsi Duná­nál, a Szajnánál és a Szajna‑hidaknál és az eddig látott londoni hidaknál is.

Krakkó, Eger, Pécs és Budapest, talán Boston még olyan az eddig látott városok kö­zül, ahol lehet élni – Párizsban is, de az túl nagy.

A látott fővárosok közül Berlinben, Londonban és Bécsben nem tudnék élni, Belgrádot és Prágát nem ismerem eléggé.

Most indul a kishajóm Greenwich felé a Temzén.

Hát jó, hogy kimenekültem Londonból és egy angol parkban heverészek enyhe napsü­tésben, erre most szükségem volt. A Central Park is ilyen mintára készült, jó sok fű meg domb van itt is. És itt is egy fiával játszó apa meg két nő (mama és testvér?) telepe­dett le mellettem, most köszöntek el.

Gyakran kérnek tüzet tőlem, mint már a Balatonnál is, úgyhogy vettem is egy doboz gyufát ‑ ennek az olasz családnak már tudtam tüzet adni.

Másik jellegzetesség, hogy eddigi stopjaim során 8 koc­siból 3 női sofőrrel volt, ebből kettő egyedül, egy a lányá­val, 2 fiatal pár, ahol a fiú vezetett, 2 fiatal fickó és 1 középko­rú. A nyolcból három nő ‑ ez meglepő nekem (42%).

Kizárt esetnek tartom, hogy itt múzeumba vagy képcsarnokba járjak – moziba sokkal érdemesebb.

A gyerekek a parkban elég lobbanékonyak, de nem veszeked­nek sokat, azt hiszem itt a gyermekkor tényleg elég nyugodt lehet és aztán milyen erők jöhetnek elő kamaszkorban ‑ merthát energia  és biztonság gyűlik össze bennük addig. Erre jött egyszer egy kb.7‑9 évesekből álló fiúcsapat zöld ruhában, aztán egy, ellenkező irányból jövő, velük egyidős barnaruhás lánycsa­pat, ebben az országban lehet szatírát írni.

Aztán egy nagy család itt frisbee‑zik, és megtapsolják egymást, ha sikerül elkapni, igaz, elég ügyetlenek, de akkor is barátságos. Egy nagypapa azt játssza a kb. másfél éves u­nokájával, hogy kezébe adja a kutya pórázát (amit levett a kutyáról), hátat fordít neki és húzza maga felé, hogy áttotyo­gjon a lába között a kicsi. És amikor átmenne, a fenekével visszaböki a fejét. Egy srác meg leveri a vadgesztenyét és összegyűjti.

ugyanaznap délután 6 óra

St. James park

Fúvószene, piroscsíkos vászon nyugágyban olvasgató vagy füvön ülő londoniaknak.

Békebeli, sőt mesebeli élet. Nagy városokról beszélt a messzi vándor.

És az a legjobb, hogy musical‑zenét játszik egy egyen­ruhás, talán tűzoltózenekar! Épp valami spanyolos, 7/8‑os betét, rumbatök­kel. Beszarás.

És hogyhogy ezek az emberek ráérnek itt ülni? Szerda délután 6‑kor. Most éppen a Karneválnak vége című Seekers‑dalt játsszák.

Fantasztikusan kétpólusú világ. Fogcsikorító munka és város, ugyanakkor mesebeli házak és gyermeteg felnőttek.

És becsülik, tisztelik egymást, mert becsülik és tisztelik önmagukat.

Akklimatizálódni kell, az biztos.”