Kapcsolat: striker@striker.hu

Legújabb tartalmak

Jelenlegi hely

NAPLÓ - 1977. szeptember 14-15.

(A Napló további részei a keresőablakba naplo szót írva és a keresésre kattintva megjelennek.)
 
 
Édua csöndesen ült a Gép előtt egy darabig, azután egyszercsak levette a tépőzáras mikrofont a képernyő keretéről. és magára tapasztotta.
 
„Új Haza misszió, 2499. szeptember 14.
 Folytatom augusztus 26-ikán megkezdett naplómat. Furcsa dolgok történnek megint az űrhajón. Éjszakánként van valaki a kertészetben. Haley is tudja, azt hiszem, de nem beszéltünk még róla. Borulnak a növények, mert úgy tűnik, valaki kiszedi a rögzítés laprugóit – majd kell megint nyomtatni, de nincs túl sok alapanyagunk már, főleg nem a fémesből.
Nem tudom, mire kellenek ezek a lapocskák, akárki is szedi ki őket. Nyilvánvaló, hogy alaposabban kell figyelni Alt, Tritont és Zétát, azaz a gyilkosokat.  Nem hinném, hogy más keze lenne a dologban.
Az eredeti terv szerint már az Új Hazában kellene lennünk közel huszonöt éve – de a pontatlanság miatt épp most leszünk a ’hosszabbítás’ félidejében, tehát még huszonöt évnyi utazás van hátra. Teljesen be fogunk golyózni, már aki odaér. Az itt születettek közül az életben maradottak, tehát a parancsnok meg a másik említett három nemsokára ötven évesek lesznek, nem tudom, mennyien fogják megérni közülük itt a leszálláskor várható hetvenötöt.
Paullal hamarosan meg kell kezdenünk a jövőt. És meg kell maradnunk normálisnak. Azt a régi naplót is ezért olvasom, kell valami fogódzó, valami mese. Kár, hogy úgy látom, hamarosan véget. ér, de már találtam az írójától mást is, lehet, hogy van valami folytatása. Néha úgy érzem, hogy nem véletlenül találtam meg.
Iszonyú érzés, hogy itt születtem, és nem tudom, hogy mi történt azóta a Földön. Meg egyáltalán, hogy milyen lehetett ott napfényben meg esőben sétálni, leheveredni a fűre és este buliba menni és egy nagyot táncolni haverokkal meg barátnőkkel.
 
Édua ránézett a képernyőre.
 
Meg leveleket írni és leveleket kapni.
 
Bezárta az ő naplóját, és bekapcsolta azt a régit.
 
 
NAPLÓ
 
„Chrisnél, éjszaka 1/2 2‑kor         szept.14‑15.
                                    
 szerda‑csütörtök között
 
     A háttal közelítés sikerült: levelet kaptam Claire‑től.”
 
 
Claire levele a Főpostán várta – betette a hátizsákjába, hogy majd otthon kinyitja, de valamit végig akart előbb gondolni, valami különös dolog kavargott benne, ahogy várt a hazafelé jó 6-os buszra.
Még ott a Völgyben, a hippik között történt valami teljesen hihetetlen dolog. Az elindulás előtti délután váratlanul betoppantak Jade szülei. A ’magányos’ Chris már beszélt róluk, amikor Jade-éket röviden bemutatta neki a lakókocsik között mászkálva, amikor egyébként is be-beugrottak szinte mindenkihez egy-két üdvözlő szóra. Szemerkélt akkor is az eső, de az egyik takarókkal burkolt völgylakó akkor is ott kapált a domb peremén, hosszú hajáról csöpögött az esővíz.
- What a lovely day! – kiálltott oda neki Chris.
- Yes, indeed! – kiáltott vissza neki kapájára dőlve a tönkre ázott hippi – Hi Chris, how is it going?
- Just great, Timmy, just great! – válaszolta a messzeségbe Chris és nevetett. – Fucking freaks.
 
Szóval a séta közben elmondta, hogy Jade férjének, a másik Chrisnek az apja anglikán lelkész, és hogy Chris igazi public school boy, azaz bentlakásos úrifiú nevelést kapott a legjobb fajtából, meg hogy egyébként egy autóversenyes filmben együtt szerepelt Steve McQueennel. Jade pedig tanítóképzőt végzett, és a szüleinek saját munkaközvetítő irodája van Londonban. De az apja csak mostohaapa, Guinessnek hívják.
 
Hát erre pont ők bukkantak fel ebben a szemerkélő esőben, amikor Jade tipije felé mentek. Együtt, vagyis libasorban másztak be az alacsony ponyva bejáraton, és lekucorodtak egymás mellé. Jade anyja elegáns kosztümben, mostohaapja pedig vasalt nadrágban, kihajtott gallérral, laza, de meleg zakóban. Vöröses rövid hajával ott próbált törökülésbe helyezkedni mellette, úgy ötven körül lehetett.
 
Jade anyja persze a lányával meg az unokájával kezdett beszélgetni a vacsoráról meg ilyenekről, az anya minden szavából érződött a megbántottság. Ő próbált úgy csinálni, mint aki nem figyel oda. Egyszercsak kicsit felé fordult Jade mostohaapja, és csendesen megkérdezte:
 
- Te mikor érkeztél? – így, magyarul. Miközben egy fadarabbal piszkálta a tüzet egy tipi közepén a semmiben!
 
Elképesztő, tiszta beszarás - gondolta..
 
- Körülbelül három hete – felelte közönyösen.
- És mik a terveid?
- Tovább akarok menni Amerikába.
 
Guiness úr bólogatott.
 
- Helyes. Itt egyre rosszabb a helyzet – és egészen felélénkülve folytatta. – Most nézz itt körül! Nem tudnának valahogy rendesebben élni? Megvan az otthonuk, megvan a végzettségük, jó állásuk lehetne, és ez a kislány rendes iskolába járhatna. Mennyit dolgoztunk, hogy mindenük meglegyen.
 
Csak hümmögni tudott. Erre őszintén szólva addig nem gondolt. Így telt el a vacsora, Jade anyja egyfolytában arra biztatta a lányát, hogy vagy menjen vissza Londonba, vagy legalább írassa be Elisát iskolába itt, a közeli városban. De Jade-ék úgy gondolták, hogy ők fogják itt tanítani a saját gyerekeiket.
 
Mostohaapja, az ’56-os magyar teljesen egyetértett a feleségével, csak nem folyt bele a beszélgetésbe. És amikor elköszönéskor rendes pesti módon kézfogással búcsúztak egymástól, sok szerencsét és sikeres életet kívánt neki Amerikában. El se kezdte neki magyarázni, hogy majd haza akar menni, mert úgy érezte, ettől aztán még jobban kiakadna.
 
 
Szóval ezen a hányattatott sorson, meg ezen a logikus, stabilitásra törekvő életstratégián  gondolkodott még Londonban is, amikor zötyögött a Szt. Pál székesegyháznál lévő főposta felé a leveleiért. Úgy hallotta, hogy volt arra valami ingyenes könyvesbolt is, ahonnan kelet-európaiak csak úgy elvihettek könyveket.
 
Amikor már nála volt Claire levele, úgy gondolta, hogy akkor most egy füst alatt oda is benéz. Hirtelen otthagyta a buszmegállót, és elindult a felé a könyvesbolt felé az óriási épületek, a posta meg a telefonközpont mögött.  Nem volt egy nagy bolt – és tulajdonképpen nem volt benne túl sok magyar könyv. De talált egy kis formátumú Heltai Gáspár Bibliát, szép bibliofil papírral, épp zsebkönyv méretben. Ezt azonnal felvette a kezébe, és gyűjtött mellé még néhány angol nyelvű szakkönyvet történelemről, kommunikációról és populáris kultúráról, ha már erre jelentkezett Amerikába. Összesen öt könyvet lehetett elvinni ingyen – de a pénztáros néninél volt egy kis füzet, amibe cserébe fel kellett írni a nevét és a címét. Amíg a kezébe vette a kölcsön-tollat valami néven gondolkodott, meg főleg címen. Így aztán László Szabadi lett belőle a Fürst Sándor utcából, ment annak tudta az irányítószámát – és megkönnyebbülve sietett el odakint a hatos busz megállója felé. A buszon szerencsére volt fent elöl hely, és rögtön elkezdte megkeresni Máté Evangéliumában a neki valót.
 
’Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.’
 
Felnézett, az eső áztatta Strandről már majdnem a Trafalgarra értek.”