Kapcsolat: striker@striker.hu

Legújabb tartalmak

Jelenlegi hely

NAPLÓ - 1977. szeptember 15.

(A Napló további részei a keresőablakba naplo szót írva és a keresésre kattintva megjelennek.)
 
 
 
NAPLÓ
 
 
„Ugyanott éjszaka 3/4 12‑kor       csütörtök szept.15.
 
Eszembe jutottak a dabasi gyerekek, akiket tanítottam. Most 12 évesek, mire legközelebb találkozunk, 13‑14 évesek lesznek, 20 centit nőnek és a lányok már lányok lesznek. Visszamegyek hozzájuk, talán ugyanúgy farmerben és biztos úgy látják, hogy a tanító bácsi összement és megöregedett, 19 évesből 25 lett.
 
Egyszerre bennem vannak ők, Carlos Castaneda könyve, amit most olvasok a Mescali­toról, John, a srác aki itt lakik és most beszéltem vele, Claire, akinek a levele itt van előttem, a szoms­zéd lány aki heroinista ("junkie") és kicsit ijesztő de nagyon kedves és ma hívott, hogy menjek át és még az is lehet, hogy összes pénzem egyötödén talán épp holnap acidot veszek.
 
És a nap legnagyobb részében a Bibliát olvastam, a teljes Jób könyvét és János jelené­seit – tegnap az Énekek énekét, A prédikátor könyvét és Jónás könyvét és persze állandóan Szent Pál leveleit.
 
Tegnap Croydéknál vacsoráztam, és észrevettem, mennyire kívül rekedtem, amikor a heti TV‑műsort kezdték egymásnak meg a másik vendégnek mesélni. Előbb nem is értet­tem, mitől maradok ki ennyire a társalgásból, aztán rájöttem, hogy ezek szerint elsza­kadtam ettől a világtól, legalábbis ennyire. Ha visszagon­dolok, nehéz megtalálni, mikor olvastam utoljára újságot és mikor hallgattam rádiót.
TV‑t itt néztem az indulás előtti estén, tehát szeptember 5‑én. Rádiót Fionáéknál hallgattam, tehát kb. szeptember 3‑án. Újságot ugyanott szeptember 4‑én vasárnap.
Dehát Portisch úgyis elvesztette a párosmeccset, a többi meg nem nagyon változtat a világ folyásán, a bolíviaiakat csak megver­jük, bár az lehet, hogy októberben lesz.
 
Érdekes, hogy lassan betelik ez a füzet, talán még egy hétig kitart. Johnnak, aki lent lakik azt hiszem tetvei voltak, szegény naponta mos hajat valami gyógyszerrel – a nyol­cadik napon legyen tiszta, valahogy így írja a Biblia, úgy látszik jól tudták, mi a tetű.
Különben tegnap kitakarítottam, és épp jókor, mert Inge és Rick hazahoztak és teáztunk egyet. Inge nyomasztónak találta a szobámat, ad majd képeket feldíszíteni – a dabasi nyolcadikos lányok is rögtön ezt ajánlották fel. Meg Inge takarót is akar adni, ez igazán csak egy lánynak juthat eszé­be, mert jó, persze hogy jó az a hálózsák de azért legközelebb ad egy takarót. Van itt egy stabil keresztespókom is, egyszer a nadrágomba akadt és véletlenül kivittem, de egy óra múlva már ugyanott volt a plafonon, a lámpa mellett, ami nincs messze tőlem, merthogy galérián alszom. A takarítás alatt magától kiment és ezek szerint vissza­jött, majd biztos jól kijövünk egymással, ha már ennyire a szívéhez nőtt a plafonom. Bár szegénynek még szíve sincs.
 
Viszont a Biblia a magyar irodalom egyik forrása, és biztos sok más európaié – nagyon sok ihlet és verssor meg cím származik belőle – ’Légy hív mindhalálig és néked adom az élet­nek koroná­ját’, ’Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég’ – ezek a János jelené­seiben vannak. Jó, hogy van nálam Babits‑kötet.”
 
 
- Meg kell találnom ezeket a leveleket, egészen biztos, hogy feltette őket – töprengett a már lekapcsolt Gép előtt Édua – nem mondhatnám, hogy nincs rá időm.
 
Ezt a kifejezést, hogy „nincs rá időm” a lány csak az olvasottakból meg a filmekből ismerte. Itt az űrhajón nyomasztóan sok idejük volt. Ezzel szemben a klausztrofóbia állandó téma volt – emiatt az egyik kedvenc poénja talán valamelyik Monty Pythonból ragadt meg benne, az az állás-interjús, amikor megkérdezik a fazont, hogy van-e klausztrofóbiája, mire ő azt válaszolja, hogy „csak zárt helyen”. Az űrhajó rövid emberi tartózkodásra tervezett szerkezet volt, amit ők maguk bővítettek a zsilipeknél újabb és újabb terekkel, de így is minden zugát ismerték már. Paullal kialakítottak maguknak egy kis búvóhelyet is a mentőkapszulában – de amikor nagyon nem bírták tovább, akkor kimentek sétálni az űrbe. Ez mindig elég megsemmisítő erejű volt ahhoz, hogy igyekezzenek visszajönni – egyszer odakint el is nevezték az űrhajót Csigaháznak. Édua leginkább valami virágra vágyott, meg a régi felvételeken látott lepkékre, amik csak úgy szálldosnak amerre akarnak.
 
Összekapta magát, felállt és otthagyta a Gépet, a félhomályos folyosón halkan benyitott Paulhoz. A fiú épp valamin ügyködött, háttal az ajtónak.
 
- Szia, mit csinálsz? – kérdezte a lány.
 
Paul intett neki, hogy maradjon csöndben. Ahogy odalépett hozzá, valami vázlatot látott a mellette lévő tablet képernyőjén, meg lent a földön elszórva néhány fémdarabot. A kertészet virágvázáinak rögzítő-lapocskái voltak.
 
- Megbolondultál? – fakadt ki Édua – nem tudod, hogy mindent láthattak rólad a kamerák?
 
Paul intett neki, hogy maradjon csöndben. Áthúzta a levegőben a száját, aztán előremutatott és tátogott a kezével kettőt, hogy „majd elmondom”.