Sokadik pecsét

„hogy magunkat morálisoknak is tartsuk,

ahhoz még nagyon sok hiányzik.

Az erkölcsiség eszméje ugyanis

 még a kultúrához tartozik”

 (Immanuel Kant)

Mindeddig azt gondoltam, nem szabad megszólalnom 2016. áprilisának Magyarországon hirtelen közbeszéddé és közvitává vált témájában, Kiss László egykori úszó és későbbi úszóedző- sportszakvezető kérdésében. (Hogy miért került most nyilvánosságra „uszodai körökön” kívül, és milyen célból, azt feltehetően egy hazai viki-leaks kötet fogja feltárni az öszödi beszéd és hasonló történetek mellett.)

Mégis-megszólalásom kipattintója Kenyeres Zoltán irodalom-professzor mai kérdésfelvetése egy közösségi oldal posztjában. Ide idézem az egész felvetést, hogy együtt gondolkodhassunk tovább:

„Egyszer, második elemista koromban elszívtam egy vendégektől hátra hagyott cigarettacsikket. Legközelebb meggyóntam a Villányi úti ciszter-templomban. Feloldozást kaptam. Bűnbocsánatot. Hol a határ? Hol a bűnbocsánat határa? Kiss László nem kaphat? Nem gyónta meg, de leülte. Tíz arany. Ez nem elég a társadalmi bocsánatra? Hol a határ? Vagy a sikerekért mindenkinek? Aki felgyújtatott egy partizánfalut Ukrajnában és legéppuskáztatta a kimenekülőket? Aztán később, mondjuk, feltalált egy életmentő gyógyszert? Hol a határ? Nem olyan egyszerű kérdés ez...” (Kenyeres Zoltán, 2016. április 8.)

A fenti, mindkét irányba nyitott kérdéssor egyrészt történelmi-irodalomtörténeti-filozófiai dimenziókat nyit, másrészt önmagában is parabolisztikus személyes történetet takar. A másodikkal kezdem.

Érettségi előtt álló gimnazista diák voltam, amikor jóformán napra 44 évvel ezelőtt – figyeljünk a számmisztikára – eljött hozzánk a Berzsenyi Gimnáziumba egy fiatal irodalmár, hogy az összenyitható nagyteremben a kortárs magyar irodalom tételhez felkészítőt adjon az osztályunknak  (meg a D-éseknek). Egyáltalán nem emlékeznék a duplaórás előadásra ennyi évtized után (bocs), ha az utolsó negyedórában nem tett volna fel nekünk a fiatal irodalmár – később megtudtam, hogy Kenyeres Zoltán – egy kérdést: Tomoceuszkakatiti vagy Gyugyu életét választanátok? Mert hát előtte elmesélte Sánta Ferenc kisregényének paraboláját – a kisregény néhánymondatos keretében – a zsarnok és kegyetlen Tomoceuszkakatiti uralkodóról, aki kínozza és alázza népét, de remekül él, s vele szemben Gyugyu rabszolgáról, akit sanyargatnak, kínoznak és aláznak, sőt azt is megtiltják, hogy gondolatai legyenek. Tehát - kérdezte tőlünk Kenyeres Zoltán 1972. áprilisában – ti melyik sorsot választanátok?

Sosem voltam naprakész irodalmár (csak, mint kellett, naprakész tanuló). Akkoriban amolyan tevőleges kamasz voltam, épp túl a március 15-iki tüntetésen, ahol engem speciel nem értek utol a rendőrök, meg az április eleji tavaszi szüneten, amikor viszont lesből utolértek, ahogy az Osztyapenkó-szobor tövében „a” sztráda szélén stoppoltunk barátommal a Balaton felé. Kaptunk is helyben egy írásbeli rendőri figyelmeztetést (ezért behívott az osztályfőnököm, hogy „Sándor, mi ez?”, mert a suli is kapott belőle /!/, csak nekik azt is megírta a rendőrség, hogy még egy ilyen eset, és nem leszek érettségire bocsátható).  

Amikor tehát ezt a parabolisztikus kérdésfelvetést meg a ’44-ben játszódó regény-történetet ott a gimis teremben meghallottam, nem ismertem az 1963-ban – ismét fontos dátum! – megjelent kisregényt, ami a helyes élet és a helyes erkölcsi döntések kérdéseit vetette fel. Első hallásra kicsit kimódoltnak éreztem ezt a parabolát, úgyhogy vártam, ki mit vállalna fel belőle. A kérdéseket szokásosan követő kínos csendben egy idő után felemelkedett egy kéz, és a kéz tulajdonosa azt mondta, hogy ő Gyugyu sorsát választaná. Ez egy kicsit felpiszkált, így hát jelentkeztem.

- Az a fáraó (nekem így jött le) megtudja halála előtt, hogy gonoszságokat művelt, vagy úgy hal meg, hogy mint fáraó, jól végezte a dolgát? – kérdeztem.

- Nem tudja meg – hangzott a válasz a katedra messzeségéből – Úgy hal meg, hogy uralkodóként jól végezte a dolgát.

- Akkor én a fáraó sorsát választom. – mondtam.

Kis csönd lett a dupla teremben. „Hogy hívnak téged?” Ez nem esett jól, de megmondtam.”És hová akarsz menni tanulni?” Ez már végzetesen csengett. „Magyar szakra.”– feleltem a padsorok felett.

Hogy mennyire lettem sikeres kegyetlen fáraó az elmúlt 44 év alatt, azt ítélje meg, aki ismer. A Gyugyu-rabszolga sorsát felvállaló kéz tulajdonosa vagy fél évtizeddel később a hanyatló kapitalizmust választotta.

LEHET SORSOT VÁLASZTANI, hölgyeim és uraim, lehetett azelőtt is, akkor is, ma is.

Az ötödik pecsét

A bölcsészkaron aztán sohasem találkoztam azzal a fiatal irodalomtörténésszel. Néhány éve ismerkedtünk meg személyesen, és erre a gimnáziumi esetre, érhető módon, ő nem emlékezett. Pedig hát jó szándékkal kérdezte meg nevem- és tervemet.

S ez most tűnik ki igazán, amikor évtizedek távolából, Kenyeres Zoltán professzor ma ismét Az ötödik pecsét perspektívájába helyezi Kiss László egykori tettének 55 évvel későbbi, s későbbi életének mai megítélését – elénk tárva és nyitva hagyva az ítéletek választékát és azok oppozícióját. Ki mit tesz egy adott helyzetben? Megaláz-e egy kiszolgáltatott emberi lényt, vagy sem, amikor felkínálják neki a lehetőséget? Bár a történeti környezet bizony más az 1944-es és az 1961-es helyzetekben, de a tett, a tehetetlen másik megalázása saját fizikumommal bizony nagyon hasonló. Ki-ki ítélje meg, hogy az 1963-ban megjelentett kisregény parabolája mintájára elvárható lett volna-e ennél jobb döntés 1961-ben. A rövidség kedvéért itt egy link a Sánta Ferenc-műről, Fekete Sándor bő tízéves tartalmas cikke a Világosságban.

Javaslom gondolkodjunk el azon, hogy Sánta Ferenc 1963 környékén miért vetette fel a hatalommal visszaélő zsarnoksággal szemben lehetséges magatartás és döntés paraboláját, és a fiatalok számára javaslom Jancsó Miklós, és a Csoóri-Kósa-Sára Sándor filmkészítők néhány ’60-as ’70-es évekbeli darabjának megtekintését, netán magát az 1976-os Fábry-Sánta filmet is, hogy megérezzék: PISZKOSUL A SZABADSÁGRÓL ÉS ERKÖLCSI HELYTÁLLÁSRÓL VOLT SZÓ kb. húsz évig 1965 és 1985 között Magyrországon – amit csak az nem látott-érzett, aki nem akarta látni és érezni. És azért nem „filmművészeket” írtam, mert itt mint homo ethicus filmkészítőket és kérdésfelvetőket említettem a fenti alkotókat.

Antigoné

Hogy jön ide ez a görög hölgy? Hát úgy, hogy a róla szóló dráma írója, Szofoklész szerint, ő, Antigoné, különbséget tudott tenni az örök törvény és az épp fennálló hatalom törvényei között. Nem azért, mert jogot végzett. Hanem volt benne valami. Kedves hölgyeim és uraim, az emberiség történelme során túlnyomórészt vannak hatályos jogszabályok, annak alapján ítélkező bírók és azokat – és mindezeket - befolyásoló hatalmasok.

De bizonyos emberekben, ahogy Antigonéban is, BELÜL is van – ahogy azt jóval később Kant egy drámai szóösszetételben megfogalmazta – ERKÖLCSI REND.

A felmelegített hírekre reagáló nyilatkozatok szerint annak idején, 1961-64 tájékán „mindenki tudta az uszoda környékén, hogy Kiss László mit követett el és hogy három évet leült érte”. Ez nagyjából az az állítás, minthogy „minden spártai hazudik, mondta egy spártai”. Mert azt sokkal kevesebbszer olvashatni, hogy „mindenki tudta, hogy Kiss László mit követett el, és 20 hónapot – vagy ki tudja mennyit – a megítélt 36-ból leült érte”. Szóval mit tudtak és kik?

Egyvalaki tudhatta, hogy miért és mennyire ítélték, és abból mennyit bűnhődött: maga Kiss László. Így most felvetődik a szofoklészi kérdés: ő maga ezt RENDBEN LÉVŐNEK tartotta-e 22-23 évesen, és azután is végig. Mert ugyanoda ment vissza, olyanok közé, akik közül eggyel szemben a bíróság szerint elkövette, és a hatalom volt olyan jó hozzá, hogy kevesebb bűnhődéssel is megelégedett.

Ez tehát a második kérdéskör a felvethetők közül: elvárható-e egy emberi lénytől, hogy a benne lévő erkölcsi rend szigorúbb legyen önmagával szemben, mint az a környül lévő HATALOM, ami engedékenyebb vele? Mert ha Kreón nem engedi eltemetni a testvéremet, hát üsse kő, az ő dolga, ő a király. Ha engem meg visszaengednek az uszodába a kislányok közé (akik nem tudják), az ő dolguk. ÉN DÖNTHETNÉK SZIGORÚBBAN IS, DE NEKEM ÍGY RENDBEN VAN. Zárójelben: van, aki emlékszik még a Tűzszekerek című film skót futójára? Aki nem volt hajlandó még a hatalom parancsára sem futni vasárnap, mert az ellenkezett a hitével, a belső erkölcsi rendjével? Mintha ő egy sportember lett volna.

Kitűnő szakember lett Kiss Lászlóból, sok dicsőséget szerzett Magyarországnak, és a hatalom ezért sokszor kitüntette. De ez már a harmadik kérdéskör.

Mefisztó

Mert a fenti mondat így folytatható:

„Kitűnő szakember lett Kiss Lászlóból, sok dicsőséget szerzett Magyarországnak, és a hatalom ezért sokszor kitüntette”- ÉS PÁLYÁT BIZTOSÍTOTT TEHETSÉGÉNEK.

Ki vagyok én, hogy felülbíráljam azt az adományt, amivel születtem, hogy – ez esetben – a világ egyik legjobb színésze (bocs, úszóedzője) vagyok?

Bizony ez nagy vétség lett volna sokak szerint. A tíz arany az tíz arany.

Hendrik Höfgen nagy német színész történetét Klaus Mann 80 éve, 1936-ban jelentette meg Amszterdamban.

A történet végén a nagy színész, a tehetségének gátat vetni nem akaró zseni – a filmben markánsan látjuk – ott áll a reflektorlámpák fényében: hős vagy kiszolgáltatott báb? Hogy ez a szituáció mennyire tartozik mai történetünkhöz, ki-ki ítélje meg.

Ugyanis a színészethez – a művészethez – képest a SPORT nem az esztétika kategóriájába sorolható és sorolandó tevékenység. A SPORTSMANSHIP, a sportember eredeti tartalma a fair, erkölcsös, másikat megbecsülő magatartás.

Sport, erkölcs, kultúra

Zárásképpen a jelen írás felett álló mottót kell megemlítenem: a most elénk került 55 éves erkölcs- és sporttörténet egy kultúra 55 éve is egyben. Van benne egyén, tett, ítélet, hatalmi beavatkozás, „mindenki tudta” közösség, fényes pályafutás, kiszivárogtatás, „kiállunk mellette” aláírók, „nem is írtam alá” nyilatkozat, stb.

Az ötvenes évekből az maradt ránk: tiéd az ország, magadnak építed. Azaz és azóta is: miénk e kultúra, magunknak építjük.

Magasabbra, erősebbre, gyorsabban. Kár hogy Coubertin báró kihagyta, hogy TISZTESSÉGESEN. Ő még azt gondolta, ez benne van a „sport” szóban.

Köszönöm Kenyeres Zoltánnak, hogy hű maradt magához, és ezzel ismét megszólaltatott.

Striker Sándor