SZÉGYELLEM MAGAM - II.

.

Szégyellem magam férfiként, szégyellem magam magyarként. Hátulról nőre támadó borbátháronokat megvédő, nőt semmibe vevő kósalajosokkal, füttyszótól rettegő orbánviktorokkal hogy tudhatnék férfi- és magyarként közösséget vállalni?

Balassi Bálinttól Csokonai Vitéz Mihályon és Petőfi Sándoron át Ady Endréig és Nagy Lászlóig nem a gyönyörű nők és a szerelem-é a magyar költészet és lélek egyik legfőbb és leghőbb tárgya?

Még egy hazaáruló Hegedűsnek is lehetett indoka – a pénz – amiért az egri várat át akarta adni a töröknek. De mi vihet rá egy férfit olyan aljasságra, hogy egy neki ismeretlen, neki sohasem ártó nőt hátulról a hajánál fogva földre rántson? És a többi „férfi”, aki ott körben állt, ezt eltűrje?
 

Lehet itt buzizni a Gay Pride ellen naphosszat, csak tessék, de akkor védje meg a nőket, aki ezt teszi, mert mire büszke az a magát férfinek és magyarnak tartó akárki ott édes Erdélyben, ha egy nőt hagy ocsmányul megalázni?

És mitől édes Erdély, ha ez ott megtörténhet? Nem volt ott egy cigány se, hogy azt a lányt megvédje, ugye? Ahogy a magyarokat 1989-ben? Mert tehertételek ők, érzik azt jól, ha egyszer lelkész, sőt az egyik legfőbb állami szolga, vagyis miniszter töpreng így felőlük. Nem is mennek „magyar” eseményekre, se ott se itt.

Micsoda szégyen, milyen mélyen belémar a lélekbe az a sunyi, hátulról támadó kéz, és az inalás a következő pillanatban. Nehéz ezzel a látvánnyal és érzéssel együtt élni, hisz ma már nem lehet párbajra kihívni az ilyen borbátháronokat.

Majd amikor egy nő nyakába aranyérmet akaszt, vagy kitüntetéssel ajnározza őt a kifütyülhetetlen, remélem, sokaknak eszébe jut, hogy ideje lenne már megállni a teljes lealjasulás és kétszínűség felé vezető úton.

De sajnos nem látom ennek szándékát egy csöppet sem – úgyhogy mindkét minőségemben nagyon szégyellem magam, éppen mert a férfiasság és a magyarság minőségét rántotta a sárba az az ocsmány kéz.