BÚCSÚ A NYUGATTÓL

Két költő emlékére – L.Simon Lászlónak

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik

de nem jutottam még el az ágyig

kinéztem inkább az ablakon,

látván az emberek vízszintesen mint feküsznek

feldöntve és vakon. 

S aztán az égre néztem

a Mars függött ott némán, mint régen:

ám nem volt bál, sehol egy hintó

az álomnál csendesebben arra ringó –

csak néma, hideglelő setét.

Hát magamtól ott

borzadozva kérdeztem, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk új ordas eszmék

tudván, hogy készül már valahol

új méreg, mely közénk hatol.

Én nem tudom, mi van még

kimondhatatlan messze s odaát,

csak érezni, hogy emitt

 egy szörny-állam iszonyata rág,

s bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak

nem tudom, mit mondjak annak

a nagy, ismeretlen úrnak,

s nem tudom, mondtam-e igazat, s nem csak a valódit –

oly sok között, aki csak lódit.

S az általános mindennapos agy-vérszegénység

okán nem is tudom azt se már,

örülne-e bárki itt,

ha látna ma fehérek közt egy európait…

                   Sadi                                                   2018. augusztus 1.